#Egyesült Államok

Mindenkit elnyomnak a gazdagok?
 

Mindenkit elnyomnak a gazdagok?

Alig pár tucat ember kezében van a világ vagyonának fele, a leggazdagabb 85-nek pedig annyi, mint a legszegényebb 3,5 milliárdnak. Eközben egyre többen élnek olyan országokban, ahol nő a különbség a gazdagok és szegények között. A gazdasági válság rendesen odacsapott a nyugati társadalmaknak, míg a nagy feltörekvő államokban tömegek emelkedtek ki a szegénységből. Magyarországon egyelőre nincs esély a jövedelmi, társadalmi osztályok közötti olló záródására – és ennek nemcsak a gazdasági válság, hanem a politika is az oka.

Nagy Gergő Nagy Gergő





Seres: Budapest cowboy nem menni Amerika
 

Seres: Budapest cowboy nem menni Amerika

Amerikával nem kell jóban lenni, de az van, hogy jó dolog – már akkor, ha politikai eszményeink, hitvallásunk, világról alkotott képünk valamelyest rokonítható. Ha nem, akkor persze nincs mit erőltetni.

Seres László Seres László


Fegyvereket adnak az iraki kurdok kezébe az amerikaiak
 

Fegyvereket adnak az iraki kurdok kezébe az amerikaiak

Washington megkezdte az iraki kurdok felfegyverzését, Azt egyelőre nem tudni, pontosan milyen fegyverekről van szó, a név nélkül nyilatkozó magas rangú illetékesek még azt sem árulták el, melyik kormányügynökség felelős a fegyverszállításokért.

MTI MTI




Obama a miniszterét küldi a missouri zavargókhoz
 

Obama a miniszterét küldi a missouri zavargókhoz

Eric Holder igazságügyi minisztert küldi a Missouri állambeli Fergusonba az amerikai elnök. A miniszter a városi elöljárókkal fog tárgyalni, illetve találkozik a rendőr által lelőtt fekete fiú halála ügyében nyomozókkal is.

MTI MTI


Vádat emeltek Texas kormányzója ellen
 

Vádat emeltek Texas kormányzója ellen

Hatalommal való visszaélésért és kényszerítésért vádat emeltek Rick Perry texasi kormányzó ellen - jelentette az amerikai szövetségi állam egyik napilapja helyi idő szerint pénteken.

MTI MTI

Obama nyugalomra kérte a zavargókat
 

Obama nyugalomra kérte a zavargókat

Nyugalomra szólított Barack Obama amerikai elnök azt követően, hogy az egyesült államokbeli St. Louisban zavargások törtek ki, mert egy rendőr lelőtt egy fegyvertelen fekete tinédzsert.

MTI MTI



Soha nem bíztak ilyen kevesen az amerikai kormányban
 

Soha nem bíztak ilyen kevesen az amerikai kormányban

Mindössze az amerikaiak 13 százaléka véli úgy, hogy a kormányban mindig, vagy az esetek többségében meg lehet bízni - derült ki az ORC közvélemény-kutató intézet és a CNN hírtelevízió pénteken nyilvánosságra hozott közös felméréséből.

MTI MTI


Obamáék beavatkozhatnak Irakban
 

Obamáék beavatkozhatnak Irakban

Az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy közvetlen katonai csapásokkal akadályozza az iszlamista militánsok további térnyerését Irakban. Azon is gondolkodnak, hogy az ország északi részén humanitárius segélyt juttatnak a vallási kisebbség több tízezer menekülésre kényszerített tagjának – közölték csütörtökön Washingtonban az amerikai sajtónak névtelenül nyilatkozó hivatalos források.

MTI MTI